2014. március 17., hétfő

Tűzrakás faszenes grillen

Tűzrakás faszenes grillen


   Sok szó esett már receptekről, technikákról, grillsütőkről, de még nem beszéltünk a faszenes grill begyújtásáról, magáról a tűzrakásról. Az, hogy mennyire egyszerű parazsat csinálnuk, attól függ, hány éve gyakoroljuk ezt. Bizton állíthatom egyébként hogy nem egy ördöngösség, bárki játszva megtanulhatja a helyes parázs készítés fortélyát. Megfelelő, száraz faszénre van szükségünk elsősorban. Lehet természetesen fából is grillparazsat csinálni, csak az egy kicsit hosszabb folyamat. Tehát a száraz faszenet elővesszük. Ha van grillgyújtó kockánk, akkor azt a grillsütő aljára tesszük a szénrácsra és ráhalmozzuk a faszenet és a kockát meggyújtjuk. Ha gyújtó kocka nélkül akarjuk meggyújtani, akkor egy kis papírhalmot rakunk, majd arra apró, száraz fadarabokat teszünk gúlába rendezve és a rácsra pedig ráhalmozzuk a faszenet. A szellőzést mindehol kinyitjuk, hogy az áramló levegő izzásra bírja a szenet. A papír és a kis fadarabok meggyújtják a faszenet, ami elérve a megfelelő hőfokot izzani kezd és vékony fehér hamuréteg keletkezik rajta. Amikor már egyenletes a fehér réteg, rátehetjük a grillrácsra az ételt. Persze begyújtó kéménnyel az egész folyamat a kéményben zajlik le és már csak az izzó parazsat öntjük át a grillbe. A begyújtás kéménnyel a következőképpen zajlik: a faszenet a kéménybe halmozzuk, egy parafin gyertyát meggyújtunk, vagy gyújtóskockát és a grillsütő faszéntartó rácsára helyezzük, majd efölé a kéményt és várjunk 20-30 percet, amíg a vékony hamuréteg megjelenik a szén felületén. Ekkor a parazsat átönthetjük a grillsütőbe és kezdődhet a sütögetés.













   Brikett vagyis préselt faszénpor. Sokan esküsznek rá, mivel egyenletesebb hőt ad és tovább izzik mint társai. Az igazán profi grillezők mindig az adott ételhez választanak faszenet. Marhához és sertéshez a tölgyet, amerikai hikori és a dél-amerikai quebracho, sertéshez és szárnyasokhoz az édeskésebb cseresznye, alma, pekándió illik, halakhoz a lágyabb égert ajánlja a bűvös szakács.
Akármelyik faszenet is választjuk, az biztos hogy finom ételt csak megfelelő hőmérsékletű parázson fogunk tudni készíteni.

2014. március 13., csütörtök

Grillköret

Hogy mi illik a grillételekhez, mit eszünk hozzá köretként? Kinek-kinek ízlése és pénztárcája szabhatja meg, hogy mit eszik a grillételeihez. Azoban ha pár igazán ütős grillköretet keresünk tudok segíteni.
A krumpli mindenképpen egy igazi joker, mindenhez megy. Legyen szó grillezett sertésről, marháról, de a  csirke és a hal is jól megfér a krumplival. Grillételhez csinálhatunk sütőben sült krumplit is, ekkor kicsit könyebb dolgunk van, hiszen mig a szabadtűzön sül a főétel, bátran ténykedhetünk a konyhában- persze jó ha mind a két helyen van séf.
Grillételekhez köretnek számomra a legnagyszerűbb a grillzöldség. Az én receptem a következő:

Grillköret zöldségből

  • 1 padlizsán
  • 2 cukkini
  • 4-5 paradicsom
  • 4 paprika
  • lila hagyma
  • fokhagyma
A hagymák kivételével megpucolom a zöldségeket és hosszabb csikokra vágva befűszerezem őket és sózom. A hagymát negyedelem csak. A paradicsomot csak félbevágom, ha nagyon nagy, akkor negyedbe.Alacsony hőfokon kezdem sütni őket, a sütés végén a rács szélén.  A vágási felület mindig felfelé legyen és csak ott sózzuk fűszerezzük meg. Azért jó ha minél hoszabb csikokat vágunk belőlük, mivel így kisebb az esélye hogy becsúszik a rácson, egyenesen a parázsba. A karikára vágott cukkini például előszeretettel csusszan le. Mikor megpuhultak és átvették a füst illatát lehet tányérra rendezni őket, és tálalni, esetleg egy serpenyőben kicsit még dinsztelni, hogy átvegyék egymás ízét, ekkor tehetünk rá egy csipetnyit a fokhagymából. Garantált a siker. Ez a köret paleo diétába is illeszthető, persze csak ha szeretjük a paleo grillt.


Grillezett gomba

  • 8 nagy fej gomba
  • vaj
  • juhtúró
Második kedvencem ez az ínycsiklandó gombás köret, ami valójából főételként is megállja a helyét, de mi legtöbbször köretként esszük. A gombákat nem szükséges megpucolni, elég csak megmosni és a tönköt eltávolítani. A tönk helyére teszünk egy kiskanálnyi vajat, mellé juhtúrót(brindza). A juhtúró aromája és sótartalma átjárja az egész gombát és finom ízt kölcsönöz ennek az egyébként elég neutrális ízvilágú ételnek.
Az előkészített gombákata sütés elején tesszük a rácsra, oldalra és közepes hőmérsékleten addig hagyjuk rajta, míg a nyers gomba megpuhul, a juhtúró pedig szétfolyik benne.


Grillezett spárga baconbe csavarva


  • csomag zöld párga
  • csomag előszeletelt bacon
A zöld spárgát alaposan megmossuk és megpucoljuk. Legegyszerűbb egy hámozóval lefejteni a külső réteget a növényről. A szárak világosabb fás alját levágjuk, mert azok eléggé kemények és ízetlenek. Egyesével rátekerjük a bacont, spirál alakban, tehát elkezdjük az alján és a tetejéig tekerjük a bacont, persze a spárga lógjon túl a bacon-ön. Alacsony hőfokon sütés végén 17-20 perc alatt megsütjük, vigyázva hogy a bacon-ból kicsöpögő zsír nehogy lángragyújtsa a parazsat. Ha a spárga szálak már puhák, akkor van készen. Szárazabb húsokhoz, esetleg halhoz remekül illik.

És az elmaradhatatlan tavaszi saláta

Saláta mint grillköret

2014. március 10., hétfő

Grillezett camembert

Hétvége és jó idő. Kell-e ennél több a grillezéshez? Persze hogy kell. Kell még sok sok finom étel és jó recept hogy kedvünkre válogassunk közülük. Remélem mostanra már minden olvasóm megvette a saját grilljét,a mi lehet gázos vagy faszenes. Én a faszeneset preferálom, de hát mint tudjuk ízlések és pofonok, különbözőek.
Ami biztos hogy a grillezett camembert, elronthatatlan és mennyei ízű. Még a vegák is eszik, a kicsikről meg nem is beszélve. Közepes vagy inkább alacsony hőmérsékleten süssük a sajtot. Semmiféle előkezelést pácolást nem igényel, még sót sem.  Arra kell vigyázni, hogy kerek egész sajtot válasszunk és lehetőleg közepes árfekvésűt, mert ezek a sajtok még nem érettek teljesen, úgyhogy a külsejükön vastag és kemény penészréteg van, ami megakadályozza, hogy az olvadó sajt kifolyjon. Ha a húsok sütése után kezdünk neki, nem ronthatjuk el, mivel a húsokból kicsöpögő szaft füstje jól átjárja a sajtokat, a jellegzetes csíkok (grill-mark) pedig a husi rácson maradt szaftjától gyönyörűen kirajzolódnak. Nem kell sokat forgatni őket, csak míg mindkét felük megpirul kicsit és megolvad belül a sajt. Hogy megvan-e olvadva azt többféle képpen ellenőrizhetjük, legegyszerűbb ha valami tompa evőeszközzel, ( kiskanál, esetleg a kezünk) megnyomjuk a tetejét. Ha már nem az a kemény, rezgős sajt, akkor lassan el is készül.

grillezett camembert
Grillezet camembert
Köretnek saláta, esetleg valami grillezett gyümölcs illik hozzá. Tudom ajánlani a szintén vega ananász karikát, ami grillezve édességként, de köretként is megállja a helyét. Grillezése pofon egyszerű: a lecsöpögtetett karikákat, mindenféle pácolás és sózás nélkül a grillezés végén feltesszük a tűzre és hagyjuk hogy pár perc alatt rákaramellizálódjon a cukros lé. Kissé megpuhul és már ehetjük is. Jó étvágyat hozzá!

2014. március 1., szombat

Gázgrill forgalmazók

grillmánia


   Ha hirtelen kéne gázgrillt vásárolnom én bizony elsőként az OBI-Praktiker-Baumax háromszögben gondolkoznék, főként ha Budaörsön él az illető ez igazán a legegyszerűbb megoldás. Ezek az áruházak kínálnak gázgrilleket méghozzá nem is olyan magas árakon. Hozzá kell tenni persze hogy általában ezek az egyszerűbb gázgrillek egy szezonon túl már erősen javításra szorulnak és kevesebb extrával rendelkeznek mint magasabb kategóriás társaik.
   Ha magasabb minőségű gázgrillt keresünk, fordulhatunk a Weber vevőszolgálatához. Kínálatukban 60 ezer forinttól fölfelé találhatunk magunknak megfelelő gázgrillt. Másik nagy hazai forgalmazó a Landmann, akik szintén hatalmas választékkal kápráztatják el az odalátogatót, azonban az áraik már kissé borsosabbak mint a webernek. Választhatunk még a Barbecook áruház kínálatából is, akik már 90 ezer forinttól kezdve kínál gázgrilleket. Nekem személy szerint nagyon tetszik a barbecook Brahma modelljének 5.2-es verziója. Gyönyörű forma és tökéletes funkcionalitás. Ez az ami egy gázgrillt tökéletessé tesz és ezzel a gázgrillel a kertünk is szebb lesz.


Brahma 5.2
Santos forgalmazza minden nagyobb gázgrill gyártó termékét, valamint saját márkás terméke is van, a santos grill. A santos gázgrillekre jellemző a letisztult minimál stílus, a hideg de egyben exkluzív megjelenést kölcsönző nemesacél kivitel. Sajnos ezáltal kissé egysíkú a választék, de ha valaki minimál stílusú exkluzív gázgrillt keres, itt biztosan megtalálja  a megfelelőt. Az ára talán az összes eddiginél magasabb.
A Campingaz fejlesztései igazán úttörőnek mondhatóak a gázgrill terén, hiszen elsőként ők fejlesztették ki a RBS gázgrilleket. Hatalmas választékkal várják mindhárom gázgrill kategóriában a vásárlóikat. Megbízható márka, közepes árfekvéssel és széleskörű szervizeléssel. Sajnos hazánkban csak kevés helyen forgalmazzák ezt a márkát.
Firemagic maradt utolsónak. Ezt a márkát az USA-ban tervezték és a mai napig ott gyártják. Talán nem véletlen hogy az amerikaiak egyik kedvelt márkája. Ezek a tulajdonképpeni prémium kategóriás termékek, ami az árukon is látszik: 500 ezer forinttól felfelé lehet találni Firemagic gázgrillt, de nem ritka az egymilliós sütő sem. Ahogyan ők fogalmaznak: "azoktól akik megkövetelik a legjobbat, azoknak akik igénylik a legjobbat"




   Úgy gondolom az étel ízvilága, élvezeti értéke nem függ a grilltűzhely árától, minőségétől. Ugyanolyan finom ételeket lehet készíteni a legegyszerűbb párezer forintos öntöttvas grillen is, mint a legdrágábbon. Való igaz azonban, hogy a kertünk stílusába illeszkedő, több funkciós grillre áldozni kell. Nem mindegy hogy a meghívott vendégeink, barátaink papírtányérból eszik a grillkolbászt, vagy elegáns környezetben fogyasztjuk el a jó minőségű élevezetes ételeket, italokat.










2014. február 28., péntek

Gázgrill típusai

Ha már eldöntöttük, hogy biztosan gázzal üzemeltethető grillsütőt szeretnénk venni, még akkor is rengeteg lehetőség áll előttünk amik közül bizony nem könnyű dönteni. Határt csak a csillagos ég szabhat, valamint nem utolsó sorban a pénztárcánk.
   A gázgrillek elterjedése a kényelemnek és a funkcionalitásnak köszönhető. Vannak akik úgy szeretnék élvezni a grillezés nyújtotta örömöket, hogy közben nem akarnak vesződni a koszos faszénnel, parázzsal és a végén ottmaradó rengeteg hamuval sem. Nem beszélve a füstről, ami persze finom a húson, zöldségen, de ha a hajunkban kell szagolni, az már nem mennyei.
  A hazánkban kapható gáz grilleket három nagyobb csoportra lehet osztani: a kontakt grill, a lávaköves grill és az RBS technológiával működő.
A kontakt grill esetében a gázégők közvetlenül a sütőlap alatt helyezkednek el. Így lehetőségünk van tükörtojást, szalonnát sütni a lapon. Használata hasonló a serpenyős sütéshez. Takarítása viszont valamivel nehezebb, hiszen az ételből lecsöpögő összes zsiradék a sütőfelületre kerül, ami hihetetlenül gazdag ízvilágot eredményez, és hihetetlen takarítani valót is.
   A lávaköves grill általában a begyújtástól számított 10 perc alatt éri el a sütési hőmérsékletét. A lávakövet a gázégők hevítik, a kő a hőt az ételnek adja át, ami a felette elhelyezett rácson van. A kő védi a gázégőt a lecsöpögő zsíroktól, és segít a hő egyenletes elosztásában azonban porózus szerkezete miatt minden sütés után szükséges kiégetni. A lávakövek töredezése, morzsolódásakor ideje kicserélni a lávakövet a sütőnkben.
Az RBS  (Radiant Burner System) technológia viszonylag új hazánkban. Az RBS grillsütő kerámia égőkkel működik, amik két oldalról hevítik a sütőfelületet.
RBS grill (www.campingshop.hu)
 A két oldalon lévő kerámia betét pár perc alatt felizzik és hősugárzószerűen sütik meg az ételt.Az alsó tálcába töltött víz is elpárologva a húst átpuhítja, átpárolja. A legszagtalanabb eljárás, mivel a lecsöpögő zsiradék még véletlenül sem tud lángrakapni, füstölni. Ezt a technológiát a Campingaz dolgozta ki, akik jelenleg is készítik ezeket a típusokat.
(forrás: www.mall.hu)

A döntésünket talán megkönnyíti ha pár szót szólunk az árairól. Következő bejegyzésem a hazai forgalmazókat és azok árait tekinti át, azonban ne legyenek kétségei senkinek: nem olcsó mulatság ez.

2014. február 25., kedd

Grillfűszerek a kertben

Miből lesz a jó grillfűszer? Minden fúszerből ami elég friss, elég erős aromájú hogy a füstös ízzel keveredve megtartson valamit a saját karakteréből és a magas hőt is jól bírja. Ezek elegyítése pedig remek fűszerkeveréket ad.
Hazánk éghajlata igazán szerencsésnek mondható ha a grillezést tekintjük (ha a téli olimpiát akkor már nem annyira).Itt Budaörsön például rengeteg kertben termesztenek fűszernövényeket. Sok-sok napos óra és meleg éghajlat kedvez a grillezni vágyóknak és viszonylag kevés eső esik a meleg évszakban, de ez a kevés is elég, hogy szinte ez összes klasszikus grillfűszer megteremjen a kertünkben, esetleg éppen a grilltűzhely mellett.
 Kezdjük a nagy kedvencemmel, a rozmaringgal. A mediterrán konyha egyik alapfűszere, mentafélék családjába tartozik. Ez a hazánkban régóta honos fűszernövény nem nevezhető nagy helyigényűnek és a talajt tekintve sincsenek nagy elvárásai, akár egy nagyobb cserépben is megél a teraszon. Évelő növény, tehát elég csak egyszer elültetni és onnantól bármikor szedhetünk róla friss ágacskákat. Igen bármikor, még télen is zöld hajtásokkal virít a hó felett, csak egy kicsit le kell porolni a hótól - tehát fűszerünk lenne a téli grillezéshez is. Most éppen virágzik, kis kékes virágai salátába remekül hasznosíthatóak. Leveleit le lehet fagyasztani ha mégsem akarnánk otthon termeszteni legyen mindig kéznél. Kisebb ágakat szedve belőle és kissé megvizezve azokat, remek füstaromát tudunk varázsolni fél pillanat alatt a grillezéshez. Egy dolog amit a rozmaring növény nem szeret, a túlzottan sok vizet.


rozmaring grill csirke
Rozmaringos csirke



   A kakukkfű szintén évelő növény, helyigényét tekintve még kisebb mint az előbb bemutatott rozmaringnak. Nem javasolom egyik növényt sem hogy magról próbálkozzunk, inkább vegyünk már csíráztatott fiatal növényeket, amiket egyenesen a végleges helyükre ültethetünk. Mivel a kakukkfű vonza a méheket érdemes a kinti asztaltól távolabb ültetni. Kisgyerekes családoknak külön ajánlanám figyelmébe, köhögésre, megfázásra nagyon jó gyógyír a levelekből készült forrázat és a főzött szirup. 
   Szurokfű, vagy másnéven oregáno de szép régi nevén nevezve, vadmajoranna. Ebből is látszik, nem most került be hazánkba ez a szép kis növényke, régóta használják errefelé is ízesítésre. Grillételekbe elsősorban az olaszos ízvilágú ételekhez illik, a paradicsomos szószokba leginkább.
   Francia tárkony nevelésében a legnehezebb rész, hogy megakadályozzuk a túlzott elszaporodását kertünkben( pont mint a menta és a citromfű).Télire érdemes az egész növényt visszametszeni a tövénél. Koratavasszal azután a gyökeréből hajt ki, kb duplaannyi hajtással mint előző évben. Hosszúkás kettéágazó leveleit salátákba illetve pácokba használhatjuk leginkább. Én szeretem a francia tárkonyt egy kis olajjal elturmixolni és így saláta öntetnek használni, de bármelyik pácba beletehetjük. Azzal kell vigyázni nehogy sokat tegyünk belőle mert erőteljes, robosztus íze könnyen elnyomja a többi ízt és ahogy Nigella fogalmazott egyszer: könnyen frissen szedett szénakazal íze lesz az ételünknek.
A zsálya lassan növő, évelő örökzöld cserje. Erős fűszeres aromájú növény. Nagyon aranyos kis nyuszifülekre emlékeztető puha levelei vannak. Grillezésen kívül használhatjuk még teának is egy kiadós ebédet követően segíti az emésztést. Olajban eltéve sokáig lehet használni.
Zsálya  (Salvia officinalis)
Mentát  talán senkinek sem kell bemutatni annyira elterjedt növényünk. Két fajtáját használjuk többnyire a grillezéshez, a fodormentát és a borsmentát. Sűrű növésű növény, megvásárlás után egyből ültessük el. Nem túl tömör földben érzi legjobban magát. A menta is igen szapora növény, ha nem akarjuk hogy idővel az egész kertünk egy nagy menta rét legyen, érdemes határokat szabni a terjeszkedésének, például cserépben nevelni. Grillezéskor jó szolgálatot tehet a füstölésnél is, ahogyan a rozmaring is, valamint a grill ételekhez illő italok, deszzertek megalkotásánál.
A citromfüvet vásárolni is lehet, de leginkább a patakparton, nedves árnyékos helyeken kereshetjük. Ha hazaviszünk egy kisebb növénykét nagyon gyorsan meghonosodik kertünkben. Szereti az árnyékos, félárnyékos nedves környezetet. Néha vissza kell tépkedni egy kicsit, mert hamar túlnő a határain ő is. Tapasztalataim szerint a friss hajtásvégek a legjobbak fűszerezéshez. Ha van otthon kerámiakés, akkor érdemes azzal aprítani a fűszereket.
A babérról kevesen tudják hogy a mi éghajlatunkon is képes megnőni bokor méretűre, mint ahogyan a szomszédos mediterráneumban. Grillezéshez a pácban vesszük legnagyobb hasznát, remek ízvilágot varázsol főleg a sertés és a marha húsoknak. Kertészetekben válasszunk minél nagyobb példányt és ültessük napos helyre.
Nyugodtan próbálkozhatunk a chili nevelésével is. Egy-két növényből már jelentős mennyiségű chilit szüretelhetünk grillezéshez. Képes áttelelni a mi éghajlatunkon is, de ehhez szobahúmérséklet kell. Sajnos ebben az esetben kisebb paprikákat várjunk, mint az egy éves növénytől. Grillezéskor szedhetjük frissen a chilit, köretekhez izlés szerint adagoljuk. Grillpácba téve vigyázzunk vele, emrt még a felnőtt társaságban is akadnak akik egyáltalán nem szeretik, vagy esetleg kevésbé szeretik mint a többiek.
A kaprot hagytam utoljára, nem véletlenül. Dédnagymamám zalai kertjében néha százszám nőtt a kapor, néha semmisem. Szerinte a kapor öntörvényű növény, nincs rá hatása az embernek mikor és hol kezd el nőni, ha egyáltalán elkezd valaha. Ha megszereti nálunk a talajt, bízhatunk benne hogy jó kaporterméssel ajándékoz meg egyes években -és ez lássuk be nagy szerencse főleg ha szeretjük a kovászos uborkát  és nem csak a grillért rajongunk.
(www.edenkert.hu)

2014. február 24., hétfő

Grillpác készítése (marinád)

   Ha már eldöntöttük hogy mit szeretnénk grillezni és megvettük az alapanyagokat is, a következő lépés még jóval a grillezés megkezdése előtt a pác elkészítése. A húspácok megalkotásához bátran hozzáfoghat akár a kezdő grillező is, hiszen egészen egyszerű lépésekkel el lehet jutni a legkifinomultabb pácokig is. Tekintsük át először a pácokat. Létezik száraz és nedves pác. A száraz pác csak ízesítésre szolgál, míg a nedves pác puhítja a hús rostjait, igy az puhább szaftosabb lesz. A pácnak minimum egy nap kell hogy megfelelően beleivódjon a hús rostjai közé. A pácban néha forgassuk meg a hússzeleteket, hogy egyenletesen érje őket a pác és mindehol bevonja. A pácolás kezdetén a pácot ujjainkkal dörzsöljük bele. Én csak egyszerűen belerakom a húst a pácba, vagy ha elég sűrű, akkor bekenem vele.
 Hazánkban jelenleg pár nedvespác és kicsivel több száraz grill pác van forgalomban. Érdemes hát ezeket az igazán ízletes összetevőit a grillezésnek otthon, magunk elkészíteni. Ha kedvet kapunk a kísérletezgetéshez, az igazán jól sikerült pácokat akár több hétre is tartósíthatjuk a hűtőben eltéve a következő grillezésig.
   A legtöbb nedves pác alapja a jó minőségű olíva olaj, amibe különféle fúszereket tehetünk ízlésünk szerint. Így a grillszezon elején alig-alig jut eszünkbe valamiféle épkézláb grillpác? Ne csüggedjünk, hamar bele lehet újra rázódni és felfedezni új ízeket! Egy-két grillezés és máris megvannak az idei kedvenc grillpácok.
A saját kedvenc grillpácaim közül álljon itt most három nedves pác, amit mindenki kedvére variálhat.



Joghurtos citromfüves csirkepác


hozzávalók:
  • két csirkemell
  • 2 pohár joghurt
  • marék friss citromfű 
  • 1 db lime
  • szerecsendió
  • bors
   A csirkemelleket megmosva lecsöpögtetve hosszában félbevágom, hogy egy-egy lapos szeletet kapjak.A csirkemelleket grillezéshez legjobb ha még félig fagyottan szeleteljük fel. A grill páchoz valókat összekeverem, a citromfüvet éles késsel apróra vágom és beleszórom. A csirkemelleket az így kapott keverékbe merítem legalább egy napra. A pácokat a pácolás után érdemes rajtahagyni az ételen, kivéve, ha nagyobb darabok is voltak benne, pl. babérlevél, amit ha nem szedünk le, ráéghet a húsra. Grillezés megkezdése előtt vegyük ki a pácban lévő húsokat kb 20 perccel.

Mézes szójaszószos pác

hozzávalók:

  • 0,5dl sűrű szójaszósz( én a gombás ízesítésűt szoktam használni, mert az a legsűrűbb)
  • 4 ek méz
  • 1 ek almaecet
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bors
   A hozzávalókat egy lapos tálban összekeverem és a húst belemerítem egy napra. Ez egy extra gyors pác, a szójaszósz igazán hamar bepácolja a húsokat, tehát ha gyorsan kell a vendégeknek grillezni összedobni valamit ez a pác remek választás lesz. A karakteres szójaszószt remekül kiegészíti a tömény édes méz és a két íz kombinációja feledhetetlen lesz. Ki kell próbálni!

Mustáros fokhagymás pác

hozzávalók:
  • 1 tubus mustár (8 ek)
  • 2 ek borecet
  • 3 ek olívaolaj
  • 2 gerecd fokhagyma
  • 1 ek ketchup
  • 1,5 fej közepes vöröshagyma

   A mustárt egy tálba kimérem, az ecetet olajat, ketchupot, áttört fokhagymát elkeverem benne, majd a megpucolt vöröshagymát vékony szeletekre vágom. A húst bekenem ezzel a sűrű páccal, és a szeleteket egy nagyobb edénybe teszem egymás tetejére, úgy hogy minden hússzelet közé vöröshagyma szeleteket rétegzek. A nagyobb hagymaszeleteket érdemes levenni sütés előtt, a többi maradhat a húson. Igazán szaftosra, puhára sül meg a hús ezzel a páccal. Legalább egy napig hagyjuk érni a pácban a húst.

2014. február 23., vasárnap

Grillsütő vásárlás

Azt gondolom mindekinek megvan a maga álma egy jó grillsütőről. Van akinek kerek, van akinek lapos, esetleg hosszúkás, vagy éppen mint az én sógoromnak, hordó formájú az igazi, a nagybetűs grillsütő. Sok minden lehet ízlés kérdése, például a színe vagy a formája is, azonban van amiben nem köthetünk kompromisszumot és az a minőség.
Következő bejegyzésemben áttkeintem a jelenleg magyarországon forgalomban lévő grillsütő típusokat és egy teszt segítségével mindenki kiválaszthatja a neki megfelelő grillsütőt.

A tüzelő anyagokat megvizsgálva lehet egy grillsütő széntüzelésű vagy gázgrillező( az elektromos grillsütőkkel nem kívánok foglalkozni). Szénhez használhatunk darabolt faszenet vagy faszénbrikettet. Szeretnék mindenkit lebeszélni az előre folyékony gyújtóssal impregnált faszén vásárlásáról, mivel annak egészségkárosító hatása messze túlnyúlik az étel élvezeti értékén. A faszénbrikett tovább ég és kiadósabb is, én ez utóbbit ajánlanám mindenkinek.

Gazdaságosság: Gázgrill előnye, hogy sokkal gyorsabban üzembe helyezhető, gazdaságosabb, hiszen a használta után csak elzárjuk a gázt és nem kell leégetni a maradékot mint a faszenesnél.

Biztonság: Biztonságosabban üzemeltethető, mert ha a családban van kisgyerek vagy kutya a faszenes grillnél fenáll a veszélye hogy a parázs esetleg kiborul beleturkál a kisgyerek, a maradék hamu is veszély forrása lehet.

Étel ízletessége :A modern gázgrillezőknél már van lehetőség külön füst előállítására, vagy úgy hogy a füstölésre felszerelt tálba teszünk fűszernövényeket, vagy a készen kapható aromásítót, füstölő  fa chipset választjuk. Erre a célra már rengeteg féle chipset lehet kapni alma, hikori dió esetleg Jack Daniel's aromájút. Faszenes grillezőnél  nincs szükség külön füst aroma előállítására, arról gondoskodik a tüzelőanyag( bár itt is jó szolgálatot tehet egy két vízbe áztatott rozmaring ágacska).

Tisztítás: A gázgrill tisztítása egyszerűbb a faszenesnél, nincs szükség a hamu
külön kezelésére.
Sütési időtartam: Valójában mindkét grillezőnél ugyanannyi időre van szükség egy adott étel elkészítéséhez. Direkt grillezésnél 25 percnél rövidebb ideig sütjük az ételt, ami kisebb szelet hús, zöldség vagy sajt esetleg kolbász, az indirekt sütésnél nagyobb húsokat lehet szaftosra sütni valamint a nagy zsírtartalmú ételekhez is kiválóan alkalmas az indirket grillezés.
Környezetvédelem: A faszenes grillezés egészségesebb, és kevésbé terheli a környezetet mint gázzal működő társai. Faszenes grillsütőkből lehet kapni teljesen öko grillt is. Ez így néz ki:

kép forrása: www.bioenergyproduct.eu

A "készülék" az étel elkészítése után egészen egyszerűen megsemmisíti magát, egy marék hamu az csak ami utánunk marad. Könnyen szállíthatjuk magunkkal az utazásainkhoz, visszafelé már nem foglal helyet. Vitorlásokra külön kifejlesztettek grillezőt, ami a hajó korlátjához van rögzítve. 

kép forrása: http://wwwthepenandthepear.blogspot.hu
Gondolom mindenféle grillkészülék létezik a különböző extrém sportokhoz, de ezek bemutatásától eltekintenék.

Ha valaki most akar új grillsütőt venni, érdemes átgondolni mielőtt megveszi az első útjába akadó jólkinéző grillsütőt. A következő kérdésekre válaszolva talán segítségére lehet ez a rövid bejegyzés a jó grillsütő megtalálásához.
  • Hányszor fog grillezni egy nyári hónapban?(a gázgrill mindennapi használatra előnyösebb)
  • Fontos-e a tűz illata, a parázs látványa?
  • Mennyire helyezi előtérbe a környezetvédelmet?
  • Tud-e húsz esetleg harminc percet is szánni a tűz meggyújtására a főzés megkezdése előtt?
  • Hajlandó-e a hamut minden grillezés után eltakarítani?
  • Hány embernek fog ételt készíteni?
Ha mindenezen kérdésekre válaszoltunk, akkor már kezd körvonalazódni hogy gázgrill vagy faszenes az amire szükségünk van. 

Szerencsére mind a két grillsütőből létezik jónéhány különböző típus, úgyhogy érdemes jól kinyitni a szemünket a vásárlásnál.



2014. február 21., péntek

Paleo grill

   A grillételek illeszkednek-e a paleos étrendbe, erre próbálok ma választ adni.
   A paleo étrend megalkotóit egy gondolat motiválta: kizárni a civilizációs betegségeket okozó "modern" ételeket és visszatérni a paleolit korban fogyasztott ételekhez. Ez az elgondolás azt hiszem közelinek tűnik számunkra, grill ételek rajongói számára, hiszen mi sem csinálunk mást, mint követjük elődeinket és ételeinket nyílt tűzön sütjük meg, grillen. Így el is lehet mondani, hogy a grill ételek többnyire "paleosak".  Sajnos a rossz hír számunkra hogy a paleo étrend kizárja a gabonákat, valamint a kurmplit is, ami remek körete a grill húsoknak, és magában is grillezhető. A gabonákat csak a kürtős kalács és a pizza miatt érzem nagy érvágásnak, de ez már magánvéleményem. 
Nézzük tehát mire kell ügyelni a paleo étrendben ha grillezni készülünk:
A pácok előállításánál ne használjunk cukrot, növényi olajok közül csak a hidegen sajtoltak megengedettek, ne használjunk tejterméket a grillezéshez. Az összetevőkhöz érdemes magunk által készített mustárt és ketchupot használni az biztosan paleos lesz. Egyébként pedig minden hal, hús és zöldség(kivéve a keményítős zöldségek) bátran grillezhető és ehető minden paleos számára.
Hamarosan paleo grill receptek névvel új aloldalt nyitok. Addig is nyugodtan grillezzen minden paleos étrendet követő.

2014. február 19., szerda

Grill vagy barbecue vagy mindkettő?

   Először is szeretném leszögezni, nem kívánok semmiféle etimológiai értekezésbe bocsátkozni a grillezésről. Nem szakterületem a nyelvészkedés és eléggé járatlan vagyok benne úgyszólván. Azonban régóta foglalkoztat a kérdés hogy itt a keleti blokkban miért keverik ezt a kettőt (grill és barbecue) olyan gyakran egymással. Csakugyan egymás szinonímái, vagy van köztük gyakorlati eltérés. Kérem én ennek a kérdésnek ma utána néztem a neten (hol máshol?)
   Szumma szummárum a két eljárás köszönő viszonyban sincs egymással. A grill egy gyorsabb sütési eljárás közvetlenül tűzön amit szén vagy gáz táplál, míg a barbecue(BBQ, barbie, barbeque) egy lassú, jópár órás elfoglaltság amit szigorúan csak fa tűzön szabad végezni hogy az étel jól magába vegye a füstös ízekek. Nos így már értehető a különbség nemde? Ha mégsem akkor jó nyomon járunk, hiszen a két eljárás nagyban keveredhet egymással, amint ezt itthon is szoktuk látni. Összefoglalva azért a lényeget, hogy mégse érezzük magunkat tájékozatlannak a témában: a grill gyors és forró, a barbecue pedig alacsonyabb hőfokon lassabb sütési eljárás.
   Na ki melyikre fog szavazni? Grill vagy barbecue?
De mig eldől a szavazás addig is álljon itt még egy érdekesség (jó tudom nem akartam etimologizálni, de belecsúsztam). Szóval Wikipedia írása szerint a szó maga a barbecue, a barbicu szóból ered a karibi Taíno nyelvből és a barbacoa változatban jelent meg Európában és nagyjából a jelentése a szent tűzhely volt. Azt a folyamatot jelölték vele mikor egy gödröt ástak a húsnak amit aztán beletettek és alá tettek egy agyagedényt, hogy abba csöpögjön a zsírja. Ezt azután befedték mindenféle gallyal és ágakkal amiket meggyújtottak és több órán keresztül sütötték a tüzénél az alant fekvő húsdarabot, ami általában egész kecske volt.
   Milyen találó és megkapó nem? Azokban az időkben az embereknek nem szórakozás volt a szabadtéri sütés hanem az életben maradás egyetlen módja. Persze lehetett akkor is nyers húst enni, ahogy eszünk manapság is, de lássuk be nem véletlen, hogy az első férfi aki véletlenül belepottyantott egy hús darabot a tűzbe örökre rabja lett ennek. Máig sem tudunk szabadulni ettől a mélyre visszanyúló, ősi, szinte az emberré válásunk kezdetét jelző mozzanattól.

Tavasz van

Lassan tavasz van, ezt az is jelzi hogy egyre többen kezdenek lázas munkába kertjük grillező részén itt Budaörsön mindenképpen. Gondos kerttulajdonosok ősszel elpakolják minden grill felszerelésük és csak az első napsugarak láttán szedik újra szét. Ezek a napsugarak itt vannak és grillezni hívogatnak. Bár még kicsit bujkálós és egy-egy napra elborong az idő, azért érezzük ez már nem az az igazi tél.
A szerdai jóidőt kihasználva nekiálltunk mi is grillezni. Előszedtük a télire elpakolt grillcuccot. A menü az egyszerűbbik volt, a kedvencem: sajt és gomba,valamint volt még hozzá egy csirke mell is. ( A szakavatottak tudni vélik, a szárnyasok nem jók grillezni- ezt meg kell hogy cáfoljam, a szójával mézzel pácolt grillezett csirkemellnek nincsen párja, de ezt egy későbbi írásban fogom taglalni, amikor a szárnyas belsőségek grillezését is, receptekkel képekkel) Köretnek salátát gyártottam fejes salátából, répával, kukoricával és uborkával. Ezt az egész család nagyon szereti, ahogyan a grill ételeket is.